Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Horgászat

Horgászat 

Fekete István: Tüskevár (részletpeca.1.jpg)
 
" " " - Hát most bevágjak, vagy ne vágjak? - suttogta a fiú, és Csikaszra nézett, de Csikasz csak a farkát csóválta, nem adhatott tanácsot. Az úszó azonban elindult, és Gyula most már nem tétovázott. A bevágásra berregni kezdett az orsó.
- Hohó! - Óvatosan megállította a halat, ami nagy zenebonát csapott a víz alatt. Most visszafelé rohant – Gyula feltekerte a felesleges zsinórt- , aztán újra másik irányba, s a fiú engedte, de már fékezett. Ez a játék (ami csak Gyulának volt játék) végtelen örömmel töltötte el, mert most már igazán érezte, hogy kezében van a bot, és kezében van a hal is. A hal már fáradt.
- Most levegőt adok neki - magyarázta Csikasznak a dolgot, ahogy a valóságos horgászoktól hallotta -, s akkor már úgy megy a szákba, mint a bárány.
De a hal más véleményen volt, mert nekirugaszkodott még párszor, amíg fel tehetett húzni a levegőre. Ez pedig annyit jelentett a halnak, mint amikor a levegőben élő embert a víz alá nyomják. Fuldoklik, és elveszíti az eszméletét.
Tutajosunk kerek szemmel álmélkodott. A hal hosszú volt, és szája, mint a kacsáé.
csuka.1.jpg- Csuka! Hej! De milyen szép csuka! Csak Matula bácsi látta volna, és Kengyel látta volna. .. és Piri mama és a mama, apám és Bütyök... és az egész osztály. " " "
 
" " " - Jó. Majd elmúlik. Olyan szép kapásom volt, de elsiettem. Na, most! Megvan! Szákot! De milyen könnyen jön, alighanem dévér… , Az: dévérkeszeg.
- De mekkora - ámuldozott Gyula a nagy keszegre -, mint egy palacsinta! - Aztán kiszákolta a halat, és beletette a haltartó hálóba. Ezek a mozdulatok most már megszokottak voltak. A halat úgy fogta meg, ahogy kellett, a kopoltyúnál, és simán csúsztatta a hálóba. " " "afrikai-harcsa-2.jpg
 
" " " …nem maradt ideje, mert zrrr… zrrr... - vadul kerepelni kezdett az orsó, és ifjú barátunk bevágott. Beakasztotta a horgot abba az ismeretlen lénybe, amely vitte a zsinórt, és Gyula teljes erejével se tudta megállítani, de még a sebességét sem csökkenteni. A horognyél már karikára görbült.
Gyula elfeledte a csukát, elfeledett mindent a fellángolt izgalomban, és kézzel is elkapta a zsinórt, de el is engedte azonnal, mert a kezét elvágta volna.
- Mi ez - gondolta a fiú -, tengeralattjáró?
A zsinór fogyott, egyre fogyott, és hiába volt minden rángatás. Hiába volt újabb és újabb erőlködés, a hal tempója nem változott. Hatvan-hetven méterre vágtatott a folyó közepén, az orsó vészesen berregett, a zsinór félelmetesen fogyott, és Gyula megdöbbenve látta, hogy a tengelyen már alig van pár méter. Aztán… egy csattanó rándítás, ami majdnem kiszakította kezéből a botot, s a zsinór látható része eltűnt a folyó hátán."""
 Zsákmány
" " " - Elvitte?
- El - szomorkodott Tutajosunk -, el! Száz méter zsinórral, úszóval, horoggal, mindenestül Matula bácsi – kiáltott…, nem lehetett megállítani!
- Elhiszem. A parton kellett volna utána menni és fárasztani… ámbár kivenni akkor se tudta volna. Nem baj!
- Nem baj?!
- Nem hát. Száz méter zsinórt nem lehet csak úgy lenyelni és a harcsa nem ment ki a világból. " " "
 
" " " Matula egészen feszesre húzta a zsinórt, aztán erősen rácsapott a horognyélre, hogy a váratlan rezgés megijessze a halat, ha ugyan a horog még a szájában van.
Ott volt! Nagyon is ott, mert az orsóba mintha villám költözött volna.
- Nyomja, erősen, gyorsan, jobban! Kezdő
Az orsó szinte sistergett, aztán egyszerre csak leállt.
- Próbálkozik a kutya! Vagy lefeküdt megint, vagy… nem mondom?!... Visszafelé megy - és Matula gyorsan tekerte vissza a zsinórt, de jól eltartotta a bot végét, hogy a zsinór meg ne akadjon a csónakban, mert a zsákmány - ami még nem is volt zsákmány - a csónak alatt rohant el.
- Úgy húz, mint egy ló - mondta az öreg elismerően, mert újra megfeszült a zsinór, s a csónakot is abba az irányba fordította.
- Evezzen! Nem baj, hogyan.
Gyula lélekszakadva evezett, de úgy érezte, hogy a ladik súlyának egy részét a hal húzza.
- Csak evezzen, ne törődjön semmivel! Fárad már, érzem.
HarcsaIgen, az orsó már nem forgott olyan gyorsan, és Matula néha meg is állította a halat, de csak egy-egy pillanatra.
- Most csak lassan…most már nem fordul meg.
A hal tétován ide-oda húzott, Matula pedig megpróbálta emelni, de érre csak erős rándítás volt a válasz.
- Táncolsz te még bagóért - ígérte az öreg a láthatatlan halnak, de az vagy nem akart táncolni, vagy nem szerette a bagót, nem akart feljönni.
- Csak egyszer lássam meg a fejit! Enged már…
Matula szaggatott, erős húzásokkal emelte a halat feljebb, feljebb.
- Adja ide a vágóhorgot.
És Gyula majdnem elkiáltotta magát, amikor a harcsa széles feje felbukkant végre. Ijesztő nagy szája volt, és bajsza ide-oda lengett a vízben.
- Van tizenöt kiló, de inkább több - suttogta az öreg.
- Meg ne mozduljon, mert leszakítja magát.peca.2.jpg
Matula most már bal kezébe vette a horognyelet, másikba a vágóhorgot, csendesen lehajolt, és beakasztva a tűhegyes kampót a kopoltyú alatt, egyetlen erős húzással csónakba rántotta a halat.
A harcsa még most is más véleményen volt; iszonyú zenebonát csapott a ladik fenekén, közben olyat csapott álmélkodó és boldog Tutajosunk térdére, hogy az ijedtében majdnem belefordult a Vízbe.
- Ne egyen a fene - korholta Matula jókedvűen a zsákmányt -, most már úgyis mindegy. - Aztán vastag zsinórt fűzött át a hal kopoltyúján. - Most már elmondhatjuk, hogy a mienk. Pihenhetünk egy kicsit.
És összemosolygott két ember. A nyurga diák Pestről, s az öreg csősz a nádak és vizek országából. És ebben a pillanatban elsüllyedt a múlt, a nagy korkülönbség, a megjárt utak, az iskola és rokonság, bizonyítvány és ajándék szivar, csak az ősi táj maradt meg s a zsákmányszerző, egyformán érző két ember. " " "
 Halak
" " " Tutajosunk - valljuk be bátran - nem sokat értett a horgászathoz, és még kevesebbet a halakhoz. Persze pecázott már imitt-amott gyermekded módon, de ez nem horgászat, és most csak abban reménykedett, hogy Matula sem tud sokkal többet a modern horgászatból, az orsóhasználat és a fárasztás gyakorlatából, de majd együtt rájönnek a nyitjára…
Valami volt azonban Gyulában, amit nem lehet eléggé értékelni, s ez a kitartó lelkesedés volt, a vizek szeretete, ami szinte mámor volt már - és hallatlan kitartás, megismerni mindent, ami körülötte élt és mozgott. " " "
 Potyka
" " " Gyula hangtalanul üldögélt a Duna partján egy-egy horgász mögött, és éppen úgy izgult és szórakozott, mintha az õ kezében lett volna a horognyél, bár izgalomra nem volt sok ok, mert a pesti Dunában csak kivételes egyének fognak halat, valamikor a sötét éji órákban, amikor az emberiség nagy része alszik.
Elméletben azonban Tutajosunk tudott mindent, és úgy beszélt a Farlow-kanálról, mintha csecsemőkorában azzal ette volna a tejbegrízt, és úgy ismerte a különféle giliszták használhatóságát, színét, szagát - talán ízét is, mintha Piri mama azt csomagolta volna tízóraira vajjal és zöldpaprikával.
Elméletben! Gyakorlatban azonban főleg legyekkel horgászott ártatlan küszökre, amelyeknek még tíz neve van, és egyszer fogott egy tenyérnyi keszeget,,amely az idők folyamán egyre nőtt, sőt másfél kilós ponty lett belőle, melyet csak hosszas fárasztás után sikerült kiemelnie…

Dévér

Itt azonban sem az elméletnek, sem a fantáziának nem sok szerepe lehetett. Itt a vízparton csak valóságok voltak. Valóságos víz, valóságos nádas, kézzelfogható szúnyogok és a legvalóságosabb - Matula.
- Úszóra szerelje fel a horgot, aztán ha nem megy, megpróbálunk fenekezni.
Tutajosunk tisztában volt a kétféle horgászati móddal, de csak elméletben, és pirulni kezdett Matula ellenőrző figyelése alatt. Matula nézett hangtalanul és kegyetlenül, és Gyulának Kengyel jutott eszébe.
- A szabályt tudja, Ladó, most dolgozza ki a példát…
Akkor volt ilyen csend, és Kengyel nézett így a kezére, amint a kréta bizonytalan jegyeket rótt a táblán.
- Hát ez nem megy - mondta Kengyel, azaz Matula -, adja ide azt a zsinórt. Hol az úszó? Ólom? Ez nagy, kisebbet… ez a jó. Ide figyeljen, mert többször nem mutatom meg! Túl nagy
És Matula kérges, darabos kezében csodálatosan engedelmeskedett a finom nylonfonál, helyére ment az úszó, az ólom, az orsó és minden. " " "
 
" " " Bütyök csak a kezével intett, hogy valami van a horgon, s izgalmában még a táguló kalapot is letette, azután bevágott, és kevés fárasztás után szákba vezette a halat.
- Süllő! Kukacra jött… van vagy másfél kilós.
Gyula leszerelte a horgot, örült a másfél kilós süllőnek, de amikor közelebbről megnézte, csak annyit mondott, hogy aligha van annyi.
- Majd meglátod.
- Mit látok meg? Itt nincs mérleg, de Gergő bácsi megmondja neked dekára.
Matula örült is a süllőnek.
- Szép kis süllő - mondta, amikor a fiúk kiöntötték a haltartó hálót a fűre -, megüti a fél kilót, az bizonyos.
Bütyök kissé megbántva tette száradni kalapját, és csak később mondta, hogy õ többnek nézte.
- Az lehet, de attul nem lesz nagyobb, ami nem is baj, mert ennek van a legfinomabb húsa.
Ezen aztán Bütyök is megbékült. " " "Csukahorgászat
 
Fekete István: Téli Berek (részlet)
 
" " " A doktor ezek után még bekukkantott Gyulához, és ez a kukkantás másfél óráig tartott. Ez idő alatt megfogtak egy csomó állandóan növekvő halat, és a kukacokról és egyéb finomabbnál finomabb csalikról olyan csámcsogva beszéltek, mintha vasárnaponként azt tízóraiztak volna. " " "
 
" " "  - Vigyázzon! - suttogta Matula.
- Mi?
- Vigyázzon, mozdul a zsinór~ alighanem megfogta . . .
Tutajos megvonta a vállát, hogy ő nem lát semmit, amikor elindult a zsinór.
- Hagyja még kicsit.
Tutajos hagyta még kicsit, aztán bevágott, és a víz alatt olyan burjánzás indult meg, mintha egy polip verekedett volna egy kékcápával.

Teríték

- Jaj, mekkora lehet!
- Eressze!
- Elmegy . . .
- Eressze!!! Mert elszakad a zsinór. Úgy, csak engedje . . .
Tutajos jól fogta a gyeplőt. Húzta, eresztette, és majd lerogyott az izgalomtól, amikor a csuka egy valódi csukaugrást mutatott be, miközben ki akarta rázni szájából a horgot.
- Huhúú - csaholt Bikfic -, huhúú... mekkora az az izé . . .
- Eredj innen, Bikfic, mert felrúglak!
- Öt kiló - mondta Matula, és zsebre tette pipáját -, legalább . . . öt kiló . . . Fárad már . . .
Tutajos húzta be a halat, mindig készen arra, hogy eressze, ha nagyon feszít a zsinór.
- Okosan csinálja! - dicsérte Matula, mert a csuka már fáradt, és többször megmutatta nagy kacsafejét. De még nem volt legyőzve! Ide rohant, oda rohant, rángatta a rövidre húzott zsinórt, aztán már nem is rángatta. Egyáltalán nem rángatta, elment ... Tutajos meghúzta a zsinórt, aminek szakadt vége bánatosan kunkorodott a vízen.

Harcsák

- Elment - mondta ki végre Matula -, elharapta a drótot . . .
Tutajos leült bánatában, de erre felemelte a fejét.
- Drótot? Miféle drótot?
Erre már Matula is levette kucsmáját. Levette, belenézett, feltette, és azt mondta:
- Ez az én vétköm! Vén szamár vagy, Gergő, el lehet mondani. Elfelejtettem szólni, hogy csukára drótelőke való
- van is nekem -, mert a másikat könnyen elharapja. Hát ez történt! Ne szóljanak semmit, mert szétvet a méreg . . . ekkora csukát én se láttam tíz éve . . . azt is hálóval fogták. Hát - ne haragudjanak!
- Majd megfogjuk még, Gergő bácsi! - mondta Tutajos, aki legszívesebben sírva fakadt volna. Ez az igazán nemes nagylelkűség igen meghatotta az öreget.
- Jól van, Gyula, jól van, egy szavam sincs! Itt vagyok, és elnézem, hogy nem drótelőkén van a horog . . .
- Nekünk is kellett volna tudni - mondta Bütyök.
- Nem úgy van! Maguk itt tanultak horgászni, és a nyáron sose használtuk, és nem is kellett. Ha csuka akad a horogra, hát akad. Ha elmegy; hát elmegy. Van más! De télen, amikor csak csukára szól a nóta, nem is szabad más előkét használni! Ez az én bűnöm! Gergő! - kiáltott - Levizsgáztál!
- A lónak négy lába van . . . - mondta kegyesen Bütyök, de Matula azonnal kivette kezéből a fonalat.
- . . . igazsága van. Béla. A lónak! Az is vagyok: vén ló! Akár mehetünk is. Mekkora hal vót! " " "
 Lékhorgászat
" " " - Te Gyula, mi az az állat?
- Hű, Bütyök . . . - Tutajos azonnal letette a horognyelet, és kézbe vette á puskát.
- Bütyök, megpróbálom. Pézsmapocok. Lebújok a töltés mellé. Te nézd, és ints, ahol meg kell állnom.
És Gyula elég gyorsan csúszott előre; közben vissza-visszanézett, ilyenkor Bütyök intett, hogy tovább. Tutajos most már nagyon lassan mozgott, és visszanézve látta, hogy Béla megállást int.
Tutajos ezután teljesen m-egfeledkezett kucsmás barátjáról, ami határozottan kár volt, mert érdekes látványban lett volna része. Sajnos, Gyula nem hallhatta azt, ami Bütyköt úgy érintette, mintha villamos áram bújt volna a nadrágjába.
- Krrrr - mondta az orsó -, rrrrr . . . - mire Bütyök ész nélkül, de vitézül bevágott. Mi ez? Az ólom kirepült a vízből, mintha kilőtték volna, és háta mögött esett le a havas sásba, és . . . igen . . . az orsó még mindig szólt.

Tükrös

- Rr-rr . . . rr . . . - mondta szaggatottan az az orsó, amely meg sem mozdult.
Bütyök kucsmája már az előbb leesett a hóba, megunva a hetyke álláspontot, és a jeles ifjúnak már a haja kezdett égnek állni, amikor - végre! - meglátta: Gyula botjának mozgását. Tutajos ugyanis nem vette ki horgát a vízből, mert a pocok láttán csapról és papról megfeledkezett, és az ő orsója berregett kitartóan.
Bütyök úgy vetette magát a nyélre, mint éhes hiúz az őzgidára, és éppen megmarkolta, amikor nagyot dördült a puska, de Bütyöktől akár ágyú is dördülhetett volna. A hal már messze járt, hiszen majd a negyed zsinór hiányzott az orsóról.
Tutajos diadalmasan nézett barátja felé, hiszen a zsákmány ott feküdt a jégen, és kicsit meg is sértődött fektében, hogy barátja egyszerűen hátat fordít ennek a tagadhatatlan diadalnak. .Bütyök azonban szorgalmasan tekert, amíg végre Gyula is észrevette az izgalmas orsózást, és megállapította, hogy a zsákmányolás pillanatában nincs és nem is lehet barátság.
Afrikai harcsa
Bütyök arca bizseregni kezdett. Teljes ereiéből húzta, és még nem tudta megállítani a halat, amely olyan finoman kezdte, és most kiderült róla, hogy tengeralattjáró. A víz burjánzott a mélyben, a horognyél pattanásig feszült, a hal ide-oda csalinkázott, majd visszafelé rohant a csatornának, és újra neki a Zalának. .
Bütyök izzadt, teljes lázban volt, és már tizedszer térítette el a halat a Zalától, amikor Tutajos megszólalt mögötte:
- Mi van, Bütyök? Húzd a part felé, aztán én majd kiszákolom . . .
- Tu-Tutajos . . . negyedórája birkózom már vele . . . Te, ez egy ősállat . . . csak el ne menjen, oda nézz!
A halat már látni lehetett egy villanásra, de ez a homályos árnyék akkora volt, hogy igaz nem is lehetett.Nem a gyerek kicsi!
- Csak fáraszd! Ugye, fárad már?
- Tutajoskám, alig állok a lábamon . . .
- Nem te, a hal.
- Az is - suttogta Bütyök, bár a halat egy futballmeccs ordítása sem befolyásolta volna. Most már kiugrott egyszer- kétszer, s akkor meglátták, hogy valóban nagyon nagy.
- Jaaj, mekkora! - sóhajtott Tutajos, de a hosszú nyelű szákot már a vízben tartotta, amíg Bütyök, a verejtékmogyorókkal a homlokán, fölibe kormányozta a halat, és Gyulának egész ereje kellet hozzá, hogy kiemelje a partra.
 
- Tutajoskám . . . hát megvan! - És leült a szénára, mert térdei úgy remegtek, hogy le kellett ülnie.
- Bütyök - nyújtotta kezét Gyula -, szavamra mondom, jobban örülök, mintha én fogtam volna! " " "
 
» Elméleti és gyakorlati oktatás
» Horgászmódszerek (bemutató)
» Horgászverseny