Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kutyabemutató

Kutyabemutató

Fekete István: Tüskevár - (részletRetriever)
 
" " " A kunyhó előtt ekkor felállt egy kis kutya, és farkát csóválta ugyan, de közben morgott is. A kutya meg volt kötve.
- Örül, mert engem lát, morog, mert magát nem Ismeri. Tegyen úgy, mintha észre sem venné, aztán ha leülünk, tartsa lassan eléje a szalonnás kezét. Ez az én kutyám, a Csikasz.
A kis szürke kutya, nevét hallva, lelkesén vakkantott, és amikor Matula elég közel ért, felágaskodott az öreg combjára, de szeme Gyulán volt.
- Vendég! - mutatott Gyulára Matula szigorúan - Vendég! Eredj a helyedre!
Csikasz a sarokba hasaIt, Gyula pedig úgy ült, hogy zsíros keze elég közel esett a kutya fejéhez.
"Még megharap" - gondolta, de aztán a gumicsizma jutott eszébe, és érezte, jobb, ha hallgat a tanácsra.
Csikasz szaglálódni kezdett, de okos szemében a tartózkodás ellágyult. Ha beszélni tud, talán azt mondja:
- Kellemes illata van ennek a kölyökembernek, csakis jó ember lehet...
Mivel azonban Csikasz beszélni nem tudott - csak kutya nyelven -, ezt a mondanivalóját azzal jelezte, hogy közelebb csúszott Gyula vonzó szagú kezéhez.
Vizsla kölykökEkkor gyanakodva megállt, és a fiúra nézett.
- Megüt? Akkor megharapom, akár vendég, akár nem.
De nem . . . ez nem üt meg. Ezzel az illattal nem lehet ütni - és szépen lenyalta Gyula kinyújtott kezéről az értékes zsiradékot.
- Most már kiakaszt hatja nyakából a láncot. Akinek a kezét megnyalta, azt már nem harapja meg. Ne féljen, ha morog is, csak lassan minden mozdulattal.
Csikasz valóban morgott, de ez már egészen más morgás volt. Majdnem műmorgás.
Amikor azonban lezörrent a lánc, mintha megőrült volna a szabadságos örömtől. Röptében képen nyalta Gyulát, és többször körülnyargalta a kunyhót.
- Ilyenkor nagy örömben van - intett kifelé Matula -, hagyni kell, amíg kiugrálja magát. És- tette hozzá – ehetünk is valamit. " " "
 
" " " Amíg beszélt, Csikasz egyre közelebb kúszott gazdájához, végül már ott volt feje Matula keze mellett. Az öreg ránézett, aztán megsimogatta.
- Csak olyan kajla ne lennél - nézett a kis kutyára -, meg se kötnélek, mert tudnám, hogy nem hagyod a gunyhót őrizetlenül. De hát így nem bízom benned ... " " "Magyar vizsla
 
" " "  Csikasz talán elibe szaladt volna Gyulának, de meglátva az idegent, nem mozdult.
- Bütyök, vegyél ki egy szárnyat a csirkehúsból, és tartsd a kezedben. Beajánllak Csikasznak.
- Ide gyere, Csikasz.
A kutya Matulára nézett.
- Menj csak, nem hallod?
Csikasz ezek után kelletlenül elindult, de három lépéssel a fiúk előtt megállt. Megállt és morgott:
- Azt a másikat nem ismerem!
- Ide gyere! - csattant rá Gyula, és Matula mosolygott,
Csikasz pedig farkát behúzva közeledett.
- Tartsd eléje a húst.
Csikasz rövid pillantást vetett Bütyökre, hosszan nézte a szárnyat. Szeme megenyhült, és Kuvaszközeledett, de kicsit még morgott.
- Hát elvehetem éppen . . . - és rendkívül óvatosan kivette Bütyök kezéből a szárnyat.
- Lassan simogasd meg.
Csikasz evett, és kötelességszerűen morgott, ami azonban inkább enyhe dorombolás volt, s utána lenyalta Bütyök kezéről a maradék zsíros prézlit.
- Megjöttünk, Gergő bácsi!
- Látom, a kutyámat ügyesen elszédítették. " " "

 

Fekete István: Téli Berek (részlet)
 
" " " A szatyorban hagyma volt meg krumpli, azért az öreg azt mondta:
- Nincs a szatyorban neked való, kis kutya, eredj haza.
Bikfic azonban nem ment. Úgy ballagott az öreg mellett, mint akinek elhatározása végleges. A trafik előtt megvárta, és amikor befordultak a házba, a kis kutya előreszaladt, s leült egy ajtó előtt, amelyen szépen cirkalmazott réztábla hirdette, hogy ott lakik Varjú Béla ny. műszaki ellenőr. Az öregember ezen módfelett elcsodálkozott, mert nem tudta, hogy Bikfic alaposan megszaglászta cipőjét, nadrágját, s ezt az embert az egyéni kipárolgása alapján a "jó emberek" osztályába sorolta. Béla bácsi lakását megtalálni már gyermekjáték volt, hiszen a lábtörlő, a küszöb ugyanezen illatokat őrizte.Pályán
Bikfic tehát leült a küszöb előtt, s az öregember meghatódott.
- Hát ezt meg honnét tudod? De azért - tette hozzá - eredj csak haza, mert én nem akarlak ellopni.
Bikficnek azonban nem voltak ilyen aggályai. Lefeküdt a lábtörlőre, és megmorogta, ha valaki arra ment, de egyúttal a farkát is csóválta, jelezve, hogy a morgást nem kell komolyan venni, ez csak olyan tájékozódás a lakók erkölcseit illetően. " " "
 
" " " - Nem! Nem! Hau-hau! Tedd le, tedd le, megölöm, hauhau-krr . . . meg akarom ölni!
- Csikasz!
A kis kutya őrültként ugrálta körül Matulát, aki csak állt Bikficcel a hóna alatt, de Csikasz hangja már határozottan mérsékelt verekedési kedvvel zengett.
- Csikasz!!!
Ez a hang pedig, ez a máskor békés, ennivalót osztogató hang most végzetesen.fenyegető volt, és a kis kutyát megállította.
- Helyedre! - reccsent Matula, és ez a hang olyan volt, mint az ostorcsapás, mint a jég törése, ami után már csak valami nagy baj jöhet.
És Csikasz morogva mutatta meg a vetélytársnak összes gyönyörű és fenyegető fogait, és elindult befelé. Elindult, megállt, elindult, visszafordult, morgott, de ment ... ment, Matula pedig Bikficet letette a földre. Bikfic úgy érezte, hogy ezek után mégis meg kell a helyért verekedni, tehát felborzolta szőrét, és harci állásba helyezkedett.
- Csikasz, gyere ki! - rendelkezett az öregember, mire Csikasz feszesre állítva lábának izmait, de már minden komoly verekedési szándék nélkül jelent meg az ajtóban. Nem, azt nem lehet mondani, mintha a berek kutyája örült volna a jövevénynek, de Bikfic egyéni szaga elmondta már Csikasznak, hogy itt komolyabb, vérre menő küzdelemről szó sem lehet. Ezt az illatot azonban csak a végtelenül finom kutyaorr árulta el, és világosan megmondta, hogy itt egy legényről van szó, egy jelöltről, aki . . . szóval egy Csikasz nevezetű hajadon gyermekeinek apja lehet.
Sajnos, Bikfic eddig Matula ölében tartózkodott, és nem érezhette meg a magasabb helyzetben Csikasz illatát, ezért éppen ugrásra készült, amikor Tutajos kezében meglendült a póráz szíja, és élesen végigvágott Bikfic hátán.
Puszi- Juj! - nyikkant meg a kis kutya, és azonnal hasra feküdt, Csikasz pedig morogni kezdett:
- Hát ütni azért nem kell . . .  
Matula elnevette magát.
- Most már megehetitek egymást - mondta, és bement a szobába. A két kutya pedig egy kis ellenséges feszültséggel ugyan, de tüzetesen és morogva végigszaglászta egymást, amivel a végleges bemutatkozás megtörtént. " " "
 
" " " Így múlt a nap, az utolsó nap a berekben, amely egyébként sem volt alkalmas semmire. A köd egyre jobban megülte a tájat, a kutyák összemarakodtak, mire Matula nyugodtan és sorjában elverte mind a kettőt. Ezután a vacokba parancsolta őket, ahol panaszosan néztek össze, mintha egymástól kérdezték volna:
- Hát ez meg mi volt? . . . Már verekedni sem szabad?
És Bikfic megnyalta Csikasz véres fülét, aki szuszogva sóhajtott, jelezve, hogy: ritkán ugyan, de ez is előfordul. " " "
 
" " " – Nézzék!
Bikfic illedelmesen behozta a pokrócdarabkát ... és ragyogó, okos szemével ránézett barátaira, akik valószínűleg helyeselték a dolgot, mert mosolyogtak.
- Mit akarhat? - suttogta Tutajos, mert Bikfic újra kiment, és vissza is jött, szájában a csont, amelyet elhelyezett a pokrócon, nekifeküdt és rágni kezdte.
Matula bólintott.
- Gyula levizsgázott, de a kutyája is levizsgázott. " " "

⇒ Vadász kutyafajták (vizslák, retrieverek, pointerek, vérebek, agarak, terrierek)

⇒ Pásztor kutyafajták (terelőkutyák)

⇒ Ősi magyar kutyafajták (magyar agár, simaszőrű magyar vizsla, drótszőrű magyar vizsla, puli, pumi, mudi, kuvasz, komondor)

⇒ Munkavizsga - bemutató (véreb vezetés, kotorék munka, vízi- és száraz munka)