Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Madárhangok

Madárhang – felismerés 

Fekete István: Tüskevár - (részlet)Énekesmadarak
 
" " " - Káár-káár - mondta ekkor egy trombitahangú varjú az égerfán, de azt nem lehetett tudni, hogy mi a "kár" tulajdonképpen. Talán hogy a tűzrakás mellett nem maradt semmi ennivaló, s még azt a semmit is Csikasz őrzi? Nem, a szürkevarjút csak egy másik varjú értette volna meg pontosan, de mást az sem mondhatott volna, mint hogy: káár - így ezzel a kérdéssel nem is érdemes foglalkozni. " " "
 
" " " - Kráá… rákáká - trombitált felettük egy gém, és ijedten rúgta el magát a nagy fűzfáról.
- Nehézség a pipaszárlábadba! - kívánta Matula. – Azt hiszed, megijedünk? " " "
 
" " " - Cse-cserr-tetete - mindenütt adnak valamit -, csere-csere… mindenütt van maradék.
- Pusztulj innét - morgott a kutya -, nem adunk!
- Le kellene lőni - és Gyula vágyakozva nézett a puska felé.
- Ezt aligha. Ismeri a puskát; öreg szarka... látja, milyen fényeskék a tolla? A fiataloké csak feketés, aztán pállott még a szájuk. " " "
 Csérek
" " " - Sokáig fenn voltam még, amikor ti már aludtatok. Te Gyula, mi tesz úgy, hogy: fijuu, fiju '?
- Kuvik. Minden este megjön, nézi a tüzet, és rákuvikol.
- Miért!
- Bütyök, ezt én nem tudom. Ezt még Matula sem tudja, ezt csak egy másik kuvik tudja. Vagy csodálkozik, vagy haragszik, vagy szereti a tüzet. Lehet, hogy kíváncsi…
- Aztán még valami úgy jajgatott, hogy: máá... máá, mááá…
- Valami megfogta a nyulat. " " " 
 
" " " Ekkor már elmúlt az erdő reggeli csendje. Egy-két csóka kiáltott néha, a messze nádas felett ölyvek villogtak, s a könnyű széltől susogva megszólaltak néha a vén fák. " " "
 
Fekete István: Téli Berek (részlet)
 
" " " - Hajrá! - károgta el magát a vezérharcos (aki az emberektől eltérően vezérszónok is volt egyúttal). - Viszi már, viszi már a tetves, hegyibe, az irgalmát! Kis fakopáncs
Hogy szó szerint ezt mondta-e az öreg szürke, azért persze nem áll jót senki, de a következmények mintha ezt a szöveget igazolnák, mert a héttagú társaság olyan gyilkos, irigy haraggal esett neki a karvalynak, hogy a felszólítás értelme körül alig lehet kétség. " " "
 
" " " - Nincs-nincs - mondták a kis cinegék akkor is, ha találtak valamit., de ez a szó általában a télre vonatkozott, mint a tavasz elejére a "kicsit-ér, kicsit-ér", a nyárra pedig majdnem semmi, mert azt senki se dalolja ki a nagyvilágnak, ha tele a kamra, a pince, főleg pedig a fészek tucatnyi csemetével. " " "
 
" " " - Csak-csak-cserr - mondta -, nicsakcsak, ti esztek?
A kis cinkék oda se hallgatnak, mert mit lehet ilyen hülye kérdésre válaszolni?
- Nem - nem - eszünk - szit - szit - csere – kuglizunk . . .
De ezt nem mondják, mert nem tudják, mi a kugli, tehát sürögnek-forognak, szorgalmasan eszik a rókát, és nem válaszolnak az izgatott szarkának.
- Csek-csek - mondja a szarka -, és az emberr . . . az emberr?! - kiált fel, mert Matula jött ki, kilottyant valami vizet, és odanéz a cinkékre. " " "
Récék 
" " " - Csinciri - cincsere - mondják -, mink már itt voltunk . . . " " "
 
" " " - Rihi-hi-hi - rikkantott a piros sapkás ácsmester, és egyszerre megtalálta szívét, amit csak ijedezésre használt, és világgá ment a kis cinkék örömére, akik most már megszállták a pockot is.
- Cin-cin - mondták -, milyen puha . . . - És tálán az éjszakára gondoltak, ami ezek után meleg lesz, bár talán nem is tudták, hogy a meleg mindig belül van. " " "
 
" " " - Cin-cin - mondták a kis cinkék -, szii-szii – mondták a még kisebb királykák -, most már szeretnénk, ha elmennétek. " " "