Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Népi hagyományok

Népszokások

 népi hagyományok - praktikák - hiedelmek

Fekete István: Tüskevár - (részlet)Kukorica-fosztás
 
" " " - Igen - gondolja az öreg -, itt mindig aratás után jelennek meg, s ez egyet jelent az év fordulásával. Amikor búgni kezdenek a cséplők, már csak egy-két pár nyilall fekete szigonyként a levegőben, s amikor az ekék ősziek alá fordítják a földet, ezen a tájon nincs már belőlük egy darab sem. " " "
 
" " " Gyula álmos volt, és tétova gondolatai nem foglalkoztak a lovakkal, amelyek hol a zabba mennek, hol megfáznak. Később azonban megtudta, hogy amikor a legelő lovak őrzője elalszik, akkor mennek a lovak a zabba, azaz tilosba, mert a pásztornak nem szabad aludni; az pedig, hogy megfáznak a lovak, csupán azt jelenti, hogy a kocsis levette már a pokrócot a lovakról, s indulni kell, mert megfáznak. " " "
 Fentő
" " " A csónakban egy száraz, hosszú, ágas végű pózna, aminek végére rozsdás vasdarab volt kötve.
- Mi az, Matula bácsi?
- Fentő.
- Fentő? De minek az a vasdarab?
- Hogy a víz alatt maradjon. Nem látott még ilyet?
- Nem.
- Ezzel gereblyézünk a fenéken, amíg csak a zsinórban meg nem akad. Száz méter zsinór elég hozzá, hogy valahol megtaláljuk. A víz nem széles. A harcsa - mert majdnem biztos, hogy az volt - eddig elfeküdt valami gödörben, talán elő tudjuk ráncigálni. Hoztam vágóhorgot is.
Gyula csak most látta meg a pad alatt azt a fanyelű hegyes vaskampót, amire Matula mutatott. " " "
 
" " " – Vigyázunk, Matula bácsi, de nem lesz ma szél.
- Fene tudja - az öreg körülnézett -, fene tudja, nagyon hallgat az idő, aztán a harkály is igen veszekedett hajnalban. " " "
 
Fekete István: Téli Berek (részlet)
 
" " " Matula megállt, körülnézett, szimatolt, és bár az ég alján sűrűsödtek a rideg, elnyúlt felhők, ezekből nem lehetett kiokosodni. Hogy szél van odafent, nagy szél, ezt látni lehetett a felhők alakjáról, de ez a szél keletről jött, lent is, fent is, ami fordulhatott északira és délire is, hozhat havat innét is, onnét is, hát ehhez nem elég okos az ember.
"Meg: meg is állhat - gondolta az öreg -, »hajnali vendég nem maradós«. . . ámbár párásodik."
A hold éles fénye ugyanis észrevétlenül eltompult, az árnyékok határa belefeküdt a hóba, s a nádas nagyobb tisztásainak túlsó széle párás bizonytalanságba fulladt. "Ma nem fordul meg az idő - állt meg az öreg elgondolkozva -, ma biztosan nem. És holnap se . . . De holnapután . . . azt már nem tudom. De köd lesz, az bizonyos."
És az is lett. " " "