Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Régi mesterségek

Régi mesterségek

Fekete István: Tüskevár (részlet)Szénahordás

" " " - Első az ágy – verte ki Matula a pipát -, először rendbe tesszük a gunyhót. Szénát kell hozni.
Két hosszú rudat húzott ki a kunyhó mellől.
- Van egy petrence, tavaly megázott, de a kocsi is megsüllyedt volna. Felét behozzuk, elég lesz. Olyan ágy lesz belőle . . .
A petrence elég messze volt, és Gyula megjegyezte a tájat, a bokrok formáját, egy-egy fát. Lassan kialakult benne valami önkéntelen tájékozódás. A fű itt méteres volt s alul még erősen harmatos.
Matula lelökte a petrence tetejét, és a két rudat átszúrta a kis kazalon.
- Elbírja?
- Hogyne - állt a rudak közé Gyula.
- Csak lassan, le ne dűljön. Emelje.
A fele petrencét szépen felemelték, de Gyula nem lelkesedett az ügyes szénahordásért.
- Amikor én bal lábbal lépek, maga a jobbal lépjen, akkor nem billeg a széna, mert ha ledűl, nehezen rakjuk fel. " " "Bütykölő
 
Fekete István: Téli Berek (részlet)
 
" " " A padlást Matula lánya sározta le, s a padlót az öreg maga döngölte agyagból, ami olyan lett, mint a beton, csak sokkal melegebb.
A kis ház koronája azonban a nádtető volt.
- Ne sajnáld a nádat, Miska - biztatta Matula a sógort, aki barátságból verte fel a nádat -, van itt elég.
- Ne taníts, Gergő! Annyi lesz rajta, amennyi köll! Egy szállal sem több, sem kevesebb.
Így aztán - kézen-közön felépült a kis ház a régi kunyhó helyén,s mire megjött a tél, éppen úgy beleszürkült a tájba, mint a kunyhó, mert kívülről nem meszelték be, de Matula egyébként is hosszú nádkévékkel állogatta körül. " " "
 
" " " Ehen - gondolta Matula, aki erre az alkalomra megberetválkozott, és sötét ruhájához csizmát húzott -, ez így van jól !"
HalászokÉs egy pillanatra gondolatai visszavillantak azokba az időkbe, amikor ilyen asztal talán tiszttartóéknál volt, és a kanász kanász volt, és a tiszttartó tiszttartó. Közbül semmi, de ezen a semmin nem lehetett átmenni. Az az egykét szerencsés vagy szerencsétlen, aki mégis átment - elveszett.
Elveszett le is, és elveszett föl is. A kasztok éhes farkasként marták a felemelkedőt, és hiéna-vihogással a lecsúszottat. de be nem fogadták soha.
- Kanász volt az apja - mondták fenn.
- Az apja még tiszttartó volt - mondták lent, s ebben a rövid mondatban még benne volt a lemoshatatlan. könyörtelen ítélet. " " "Teknővájó
 

Szigetköz

 

A víz teremtette területen letelepedett ember életét mindig a Duna határozta meg. Az egykor kenyeret adó foglalkozások, a jellegzetes épületek lassan eltűntek, ma már sok esetben csak a nyomaik maradtak meg. A legrégebbi foglalkozás a halászat volt. Mindenki fogott halat, hiszen a lábaiknál volt a víz. A régi halászszerszámokat ma már alig vagy nem használják. A tápli, varsa helyett kerítőhálókkal és rekesztőhálókkal, a vadorzók villamos árammal dolgoznak.

TáplisA régi pásztorkodást sem űzik, megszűnt az úszva legeltetés. A nedves réteken egész évben dús füvet eszik a csorda.

A természet által adott nádat, fűzfavesszőt, fát sok mindenre felhasználták. Ezekből készültek a házak, szerszámok, bútorok, ladikok, kompok. Fűzfonással védték a vízmosta partokat. Ma már kevesen tudnak kukoricafosztásból szatyrot, lábtörlőt készíteni. Szatyorfonás

Alig vannak már teknővájók, akik szép formájú teknőket, melencéket faragnak.

Az erdőművelés és fakitermelés nagyot változott. A gépesített termelés megszüntette az erdei munka romantikáját.

Régen a ladik és a komp fontos közlekedési eszköz volt. Mára az a különbség, hogy nem emberi erővel, hanem motorcsónakból mozgatják.

Három ősfoglalkozás: a hajóvontatás, az aranymosás és a molnárság teljesen megszűnt. Az utolsó aranyász 1944-ben halt meg, az utolsó vízimalmot is ekkor gyújtották fel a visszavonuló német csapatok.