Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vadgazdálkodás

Vadászat – vadgazdálkodás 
 vadasz.1.jpg
Fekete István: Tüskevár (részlet)
 
" " " - Röptiben?
- Fenét. A vízen. Hajnalban lecsúsztam a lesőgunyhóba, ahol voltunk. Kinézek a likon, hát ott a tömérdek liba a vízen, de valamit észrevehettek, mert elcsöndesedtek, aztán kinyújtotta mind a nyakát, mert erősen gyanakodott. Én meg - mutatta Matula, mintha kezében lenne a fegyver - durr, közibe, ahol legsűrűbb volt a nyak. Nyolcat szedtem össze, de még ment is el egypár, ami kapott. Így volt. " " "
 
" " "  - Töltse meg a puskát; ott a száraz fűzfán varjak ülnek, kellene egy a rácsába. Mire Béla gyün, jó szagos lesz. Csak ne kapkodjon, és ha odaérünk, nyugodtan, lassan emelje a puskát. Addigra lelassítok…
Gyula szíve egyszerre a torkában kezdett serénykedni. Ez már igazi vadászat volt.
- Talán megvárnak - susogta Matula -, úgy látom, fiatalok, ezek még nem tanulták ki a csíziót… Nyugodtan!
Emelheti!
vadetetes.jpgA csónak alig mozgott. Gyula szinte öntudatlanul nézett végig a puska csövén, és nyelt közben, mert úgy gondolta, szíve kiugrik a torkán, de azért - amikor úgy érezte, hogy most - behunyta a szemét. Durr! - Aztán csak azt látta, két varjú is kalimpál lefelé.
- Mint a tök! Gyula! Iszen maga tud lőni!
Tutajosunk mintha nyakig merült volna a dicséret simogató olajába.
- Ippen azt akartam mondani, hogy kettő olyan közel ül egymáshoz, aztán már potyognak is…
- Véletlen - motyogta a fiú -, igazán véletlen, Gergő bácsi.
- Ha nincsenek lik iránt, hiába a véletlen. Üres a puska. Jó. Akkor menjen, szedje fel őket.cserkellut-tisztitas.jpg
Kinyomta a csónakot a partra, és Gyula kissé rezgő inakkal kimászott, és hozta a varjakat.
Ha ezt az osztály látta volna! Kengyel! - És kissé összeszedte magát, mert Matula még azt hiszi, összerogyik a boldogságtól. " " "
 
" " " Szerencsére nem jön semmi - gondolja, de amint körülnéz, szeme megakad négy madáron, melyek katonás sorban jönnek egyenesen feléje. A madarak messze vannak és magasan, dej önnek…
Gyula egy kis bokor takarásába húzódik, és megtölti a puskát. Az úszó mozdulatlan, a madarak: mintha zsinóron húznák őket. Tutajos, szíve erős ütemben dolgozik.
- Libák - suttogja -, libák, magasan vannak.
Ez a magasság azonban mintha egyre csökkenne.
- Jól elibük kell célozni - gondolja Gyula -, jól elibük…
A vadlibák most lehetnek a kunyhó felett, mert kissé balra húzódnak, talán meglátták Matulát, aztán Gyula
- egy életem, egy halálom, még ha a fejem rúgja is le ez a puska! - jól eléje célzott az elsőnek, ami nagyobb volt a többinél, s elhúzta a ravaszt.
Most semmi rúgást nem érzett Tutajosunk, s amit érzett, arról kár is beszélni, mert gyönyörteljes, dicsőséges érzés volt. A második liba összekapta szárnyait, hangos zúgással jött lefelé, és tompa puffanással esett a gátra.
- Hij - sóhajtott a fiú -, hiij, ez szép volt! " " "
 Sózó
" " " - Úgy gondolom, Gyula, úgy gondolom: mehet a puskával, ahova akar… Ne ugrálj, Csikasz, mert orron ütlek. A puskával bánni tud, vigyázni tud, lűni tud... István bátyja majd szerezzen engedélyt. Persze az elsőre célzott?
- Úgyis megmondtam volna - rebbent meg a fiú.
- Tudom. Hanem mondok én erről valamit. Most legalább tudja, mennyivel kell elibe fogni, de nem tudja, milyen kár lett volna az. elsőt lelűni.
- Pedig az volt a legnagyobb.
- Persze. Valami vén gúnár volt, hogy a fogunk tört volna a húsába, ez pedig - emelte meg Matula – szalonnával tűzdelve olyan lesz, mint az olvasztott vaj. Ez idei liba! A vezető mindig vagy vén gúnár, vagy öreg tojó. " " "
 
" " " - Most megfejtem a libát, jó, ha megnézi, hogy kell. Sokan azt mondják, a vadlibának halszaga van, de ez nem igaz. A vadlibának vadlibaszaga van. És ha valaki nem szereti, hát ne kopassza, hanem fejtse. Húzza le a bőrét azzal a kis zsírral együtt, ami alatta van, és senki a világon nem tudja megkülönböztetni a házilibától.
Matula borotvaéles kése a mellen húzódott végig, aztán széttárta a bőrt, mint a könyvet.
- Látja, milyen könnyen megy? Egy darabban lejön az egész bőr tollastul, mindenestül. Nem próbálná meg?
- Ki is belezem, Gergő bácsi, láttam otthon, hogy csinálják. " " "
 Nyiladék-tisztítás
" " " Lejjebb a folyókanyarban egy gém ijedten trombitáIt, de a víz is csobogott, s amikor Gyula odanézett, egyszerre letette a horognyelet, és kézbe vette a puskát. A víz felett nagy madár verdesett, és ide-oda tántorgás után kiemelt egy jókora halat.
Gyula a bokor mögé húzódott.
- Jaj - suttogta -, ha erre jönne! Barnakánya…
A madár nehézkesen emelkedett a hallal, távolodóban, de aztán fordult, és úgy látszott, nem megy messze. A rekettyebokrok felett repült.
- Feküdj le, Csikasz!
Jött a madár, egyenesen, lassan. Elibe fogni… elibe fogni... ne izgulj... egy méterrel, nem, fél is elég…
A lövés kilobbant, a száraz dörrenés végigvágott a nádon, s a kánya, szárnyait összekapva, zuhant a bokrok közé.
- Kár… káár - ijedezett a fák közt egy szürkevarjú, de nem jött elő, Gyula pedig azt az ágat nézte, amelyet a madár estében megütött. Az ág még mozgott.
Bőgés- Jól van - gondolta Tutajos -, jól van!
Kiürítette a puskát, és megkereste a madarat, amely még holtában is karmai között tartotta a halat.
- Mi van, Gyula?! - kiáltott Bütyök, aki előjött a lövésre.
- Barnakánya; várj, Bütyök, amíg kimászom ebből a sűrűből. Ide nézz!
Szép pillanat volt ez nagyon, és Bütyök - rossz szokásához híven - megnyalta a szája szélét.
- Még a hal is a markában van! Tutajos… - és fejfájós, gyomorfájós, kézfájós barátunk csak egy jelentős mozdulattal mutatta, hogy ez már aztán teteje mindennek, ami még a berekben történhetik.
- Akaszd a hűvösre, Béla, aztán feküdj le. Hadd lássa Matula bácsi is. " " " 

lesepites.6.jpg

 
Fekete István: Téli Berek (részlet)
 
" " " Így ment a testes gazdász, mérgelődve sógora elképzelésein; szerencsére a vadászatot már elfelejtette; István gazda ugyanis nem volt vadász, és nem is akart az lenni. Pedig alkalma lett volna belekóstolni ebbe a sokak által égig magasztalt "sport"-ba avagy "foglalkozás"-ba, szenvedélybe, vagy tudom is én, mibe, de ez a vastag férfiú csak termelni akart, növényt vagy állatot, tejet vagy gabonát, de soha egyetlen lépést nem tett egy bizonytalan nyúlért.
Pedig a gazdaságban sok volt az apróvad, s ezeket védte, télen etette, örült is az évi egy-két nagyvadászatnak, és jó házigazda volt, de amikor a lelkes vadászok felkeltek a reggeliző asztaltól, úgy nézett rájuk, mint az aratókra.
- Gyerekek, aztán szedjétek össze magatokat, tavaly is sok patront pocsékoltatok . . .
Ennyi volt az egész, sem több, sem kevesebb, mint egy másfajta aratás és másfajta szüret. Hogy aztán valaki ezt szórakozásból csinálta vagy robotból, az őt nem érdekelte. A vadat azonban a rendes gazda köteles gondosságával kezelte, mintha gabonát adott volna el vagy szopós malacokat valamelyik állami vállalatnak. " " "

vadmegfigyeles.jpg

 
" " " - Jó' meglűtte, Gergő bátyám! - mondta Jóska elismerően, azután megrántotta a gyeplőt,és a két ló elindult, mintha mi sem történt volna, jelezve, hogy ez az ügy kizárólag a kutyára tartozik.
- Csalinak? - kérdezte Tutajos. - Mire?
- Rókára. Csináltam egy-két lesőhelyet földön is, fán is, aztán meg ilyen kóbor kutya is jöhet, amit jó elpusztítani, mert csak kárt tesz, és veszett is lehet.
Ez után aztán csend lett megint, mert Tutajos eljátszogathatott az eseményekkel, és egy kicsit meg is volt sértve, mert Matula egy szóval sem ajánlotta a puskát.
"Én is meglőttem volna - gondolta Tutajos - talán."
"Ne okoskodj, fiam - szólalt meg belül valaki -, ne okoskodj. Talán. Meglőtted volna, de Matula biztosan meglőtte. Lődözhetsz még eleget. Aztán ez Matulának szolgálat (ami neked szórakozás) és lődíj, amit tőled nem fogadott volna el. " " "
 
" " " - Vágja fel a hasát.
- Mi?
- Vágja fel a hasát, úgy jobban kigyün a szaga . . .
- Az én késemmel . . . azzal, amivel eszem?
- Hát odaadhatom az enyimet is, de higgye el, kutyában sincs más, mint a halban . . .
- Matula bácsi - szólt közbe Bütyök is, aki ilyen szempontból tele volt előítélettel, azért jó lenne " ilyen célra" egy külön kést tartani.
- Persze - mondta Matula -, egyet magunknak, egyet a kutyának, egyet a csukának, egyet a récének . . . Nem vagyok én köszörűs! Kés: kés. Meg kell tisztogatni. Igazi döghöz én sem nyúlok hozzá, de ez a kutya még frissnek számít.
És Bütyök elhűlve, de bizonyos tisztelettel nézte, hogy Tutajos előveszi bicskáját, és egy kis fintorgással, de férfiasan végig felvágja a kutya hasát; aztán kését a kemény hóban tisztára súrolta és – megszagolta. " " "
Kaszások
" " " - Volt, nincs! - gondolta Gyula, és érezni kezdett valamit abból, hogy a vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok-sok minden, ami túl van ezeken. Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete, még ilyen fagylaltállapotban is . . . és ha nem szólhat a puska, akkor is! " " "
 
" " " - Előbb kell, sokkal előbb - kelt fel Matula. – Hold nincs, ilyenkor a vad már nagyon korán megindul, mert éhes, és nem fél a nagy világosságtól. Lűttem én már vidrát fényes nappal is, mert annak sem ideje, sem órája. Hatkor már fenn kell hogy legyen a magaslesen. Ami zörgést csinál a járásával, fél óra alatt megnyugszik, és fél héttől mát jöhet akár a hétfejű sárkány is. " " "
" " " S az ajtó keretében megjelent a végsőkig elcsigázott Tutajos. Megállt, arcán a verejték dicsfénye ragyogott, és szinte úgy lehelte be a szobába:
- Farkast lőttem!
És lelökte a válláról az őzet és a farkast. És csak állt. Bütyök dermedten nézte a hatalmas zsákmányt, Matula pedig összehúzta a szemét, arca megkövült, aztán lassan felengedett. Nehézkesen felállt az asztaltól, odament a farkashoz, ide fordította, oda fordította, megnézte lábát, hasát, végül a nyakához csúszott a keze. Aztán Tutajosra nézett.
Villanypásztor- Az őzet is agyon kellett lőni?
- Összegabalyodtak, Gergő bácsi . . . Ez a . . . – mutatott a farkasra - már lerántotta . . .
- Okosan . . .
- Aztán a lövés után ez még mozgott . . .
- Okosan! Nem baj, Gyula - Matula hangja most kedveskedő lett, szinte vigasztaló - , az őzet majd megesszük, erről meg - mutatott a farkasra - nem beszélünk.
- Miért?! - csattant fel egyszerre a két gyerek.
Matula szelíden Gyula vállára tette a kezét.
- Mert ez a doktor farkaskutyája . . .
Gyula lerogyott az ágyra, és Bütyök ellenségesen nézett Matulára, mintha barátját megütötte volna.
- Biztosan tudja, Gergő bácsi?
- Vékony szíj van a nyakán, csak a nagy szőrtől nem látszik . . . de talán jobb, mintha Gyula farkast lőtt volna . . . mert a farkas itt nem marad meg, ez a dög meg szép csendben kiirtotta volna az őzeket. Hallotta ugatni, Gyula?
- Nem!
- Hát ezért veszedelmes a farkaskutya, ha elvadul. Hangtalanul hajt, és havon gyorsabb, mint az őz. Az őz éles csülke beszakad a hóba, a farkas puha, szőrös lába nem, és repül ott, ahol az őz csak csetlik-botlik . . . és kegyetlen, és nincs irgalom! Gyula, az őzek a berekben magának köszönhetik, ha megmaradnak.
Tutajos erre egy kicsit felemelte bánatos fejét.
- Miért? Csülöknyom
- Mert ha egy farkaskutya rákapott a vadászatra, azt abba nem hagyja, amíg él, és amíg van mire vadászni. Aztán most már vetkőzzön le, mert rámelegszik a ruha. Pihen egy kicsit, aztán levetkőztetjük a vadakat is, mert ha rájuk fagy a bőr, a fene se bír velük. Én el is kezdem, mégpedig itt az ajtó szárnyán, mert csak itt látok. - És szöget vert az ajtófélfába.
- Gyere, Muki' - és megfogta a farkas hátsó lábát -, mert Muki volt a neve - tette hozzá Matula. - Ha a doktor megtudná, kiirtana bennünket, pedig jó doktor, fogat meg úgy húz, mint egy angyal. " " "
 
" " " - Lásson hozzá, Gyula, mert ugye: "magad, uram, ha szolgád nincsen", szóval nyúzza meg maga, mert akkor aztán igazán a magáé a bőr.
De csak másnap reggel látták, hogy a gerezna egészen kivételesen szép példány. Majdnem cseresznyepiros.
- Ez nem idevaló róka! – simogatta Matula. - Az idevaló rókák sárgák, majdnem szalmasárgák. Néha kicsit kormosak. Valahonnét az erdőből jött.
A kunyhó falán ekkor már egy "farkasbőrt", két rókabőrt és egy pocokbőrt szárított a szél, és Gyula nem tudott tőlük megválni. " " "